2.

Szeptember 1.

3 évvel később.

Ki a jó isten találta ki a 8 óra előtti felkelést?  Biztos valami hapsi,  mert ép elméjű nő nem tesz ilyet.  Miután kikapcsoltam a telefonomat az ébresztőt, még feküdtem egy kicsit az ágyban.  Ez kb.  5 percig tartott,  majd komótosan kikeltem és kerestem valami ruhát,  ami a társadalomnak is elfogadható.  Mert miért is ne mindegy legyen az,  hogy mit viselsz.  Felkaptam a táskámat,  ami kong az ürességtől,  majd kimentem a konyhába.  Még hallottam Xavér el köszönését,  majd üresen csengett a ház.  Készítettem magamnak egy kis kakaót,  meg egy szendvicset és lelkileg felkészítettem magam az utolsó évemre. Tegnap este Xavér végre eldöntötte,  nem basz meg több csajt csak Optikára,  bocsánat Gabira koncentrál.  Hát jó,  tegyen úgy én biztos a Troxokra koncentrálok és egy bizonyos betegségre,  melynek neve R.I.U (Robi Idegesítő Undoritikusz). 9 óta nem hagy békén,  egy idegesítő pattanás a seggemen,  amit nem lehet leszedni.  A nyáron elment nyaralni és akkor egy kicsit hiányzott,  hogy nem idegesít,  és nem próbál meg megnevettetni és nem söprögeti a kezével a haját ami idegesítően belelóg a szemébe.  Mondtam neki vágja le,  de ő így menő.  Még jól sem néz ki,  egyáltalán nem helyes a mosolya és nem szépek a szemei és az is zavaró mikor leveszi a felsőjét.  Nem,  nem tetszik,  nem habarodtam bele és ő lenne az utolsó rágcsáló faj a földön akivel összejönnék.  Kiráztam a fejemből Robi izmos testét és inkább a következő jelöltön gondolkoztam aki átveszi a csapatot.  Megettem a kajám,  majd elindultam a suliba.  Oda érkezésemkor Natasa és Anna már vártak.  Ők a legnormálisabb emberek a földön.

-lányok.  - köszöntöm őket és már meg sem szólalok ecsetelik,  hogy mit csináltak a nyáron.
Na jó lehet,  hogy tévedtem,  mikor azt mondtam,  hogy normálisak.
-neked,  hogy telt a nyarad? - kérdezte Anna,  mikor a szekrény előtt pakolásztunk.
-jól. - mondtam szűkszavúan.
-oh,  izé... ez a tiéd.  - nyújt felém egy kis tasakot Natasa és kicsit elvörösödik.
Belekukkantottam,  majd mikor megláttam,  hogy egy kis kulcstartó, rá néztem Natasára. Ő idegesen várta mit válaszolok és a körmét kapargatta.
-kösz,  ez kedves tőled.  - mondtam és köszönés képen össze ütöttük az öklünket.
-ja,  nincs mit.  - váltott állt lazára.
Elraktam a táskámba a kis tasakot és mikor felnéztem Anna és Natasa tátott szájjal néznek valamit a hátam mögött. Megfordulok és én is csak bámulok. Robi lépett be a suliba. Rövidebb volt a haja, izmosabb a karja és eszméletlen jól nézett ki. Jézusom miről is beszélek, hiszen ő nem is néz ki jól. Nem, nem néz ki jól. Úgy mellékesen megjegyzem, hogy barna pólója volt, ami ráfeszült a testére és koptatott térdig érő farmernadrág egy márkás cipővel kombinálva. A csuklóján egy fekete karkötő vagyis mind a két karján egy-egy és a szeme előtt egy pilóta szemüveg. Ahogy közelebb ért gyorsan vagyis észrevétlenül vissza fordultam és a tükörből néztem ahogy elmegy mellettünk. Bele szippantottam a levegőbe és megéreztem a parfümje kellemes illatát. Teljesen megváltozott, de mikor a haverjaihoz ért elrontotta a képet egy hatalmas röfögéssel és egy gusztustalan bókkal egy kilencedikes után.

-Most meg vagy, ne is tagadd, hogy nem tetszik! - mutogat a mutató ujjával Anna a szemem előtt.
-Na ezt vidd innen mielőtt el nem töröm! - csapom be a szekrény ajtaját. - és különben is ki nem állhatom Robit, Capiche?
Hagytam ott őket és mentem a terem felé. Közben bele ütköztem Optikába, aki egy halk elnézéssel eliszkolt.
-De biztos, hogy még össze fogtok jönni és én majd mondom, hogy megmondtam. - firtatja még egy kicsit Anna.
-Ezek biztos, hogy nem jönnek össze, csak te vagy ilyen romantikus Anna, hogy ezt fitogtatod. - mondja Natasa.
-Fogadjunk!- mondja Anna és nyújtja a kezét.
-Benne vagyok, a kis órácskád az ára. - nyújtja a kezét Natasa.
-A kis tokod az ára. - mondja Anna és kezet fognak.
-Jézusom! - fordulok be a terembe és le ülök leghátra.

A következő 4 szer 60 perc, 15 perces szünetekkel maga volt a pokol. Alig vártam, hogy vége legyen. Délután elmentünk a lányokkal kávézni, és még a nyári szünetről beszélgettünk. Bevallom jó volt velük lenni, bár többször is gondoltam Robira, mint amennyit kellett volna, vagyis egyáltalán nem kellett volna rá gondolnom.
Ki kell törölnöm a fejemből őt, vagy megőrülök.
Össze kell jönnöm valakivel máshogy nem megy!

1 rész

Augusztus 30, szombat.

Kint futok az erdőben. A talpam csak úgy dobog a hideg, nyirkos talaj alatt. A szél kicsit fújja a bundámat, de nem is érzem annyira. Nem számít semmi csak az, hogy szabad vagyok. Nem kell semmin sem gondolkodnom, hogy mi lesz holnap vagy az új suliban esetleg azért, hogy mit szolnak majd mások. Az ég szürke és lassan esni is fog. Utálom az esőt, hiszen melyik macska szereti ezt a hideg, színtelen elemet, ami eláztatja az egész testedet. Undorító egy látvány én mondom neked. Ilyenkor minden elázik és semmit sem tehetsz, de kell ez a földnek, a legfontosabb elem a világon. Még szerencse, hogy én nem rendelkezem ilyen képességgel. Mert én nem vagyok egy Mort, nem úgy mint a bátyám Xavér. Régen a szüleim istenítették őt, milyen hiper-szuper. Míg én csak egy kis korcs voltam. Az apám még reménykedett is bennem, hátha. Aztán mikor visítva szálltam ki a kádból, mikor meg akartak fürdetni és úgy megkarmoltam anyát, hogy még ma is látszódik a nyomat és később, mikor átváltoztam macskává apám megváltozott. Mivel anya is almort volt őt hibáztatta ezért. Apa két tökéletes Mortot akart, de ebből csak egyet kapott. Ezek után csak undorodva szólt hozzánk, ha valamiben hibáztunk verés járt érte. Emlékszem még Xavér mellém is állt, vagyis elém és ő kapott helyettem. Apa kedvesen arrébb rakta őt, majd duplán megfizettem érte. Egyik nap anya megelégelte a dolgot és elvitt onnan. Szerintem ez volt élete egyik legjobb ötlete, a másik Dénes, a harmadik pedig egy szárítógép. Senkinek sem kívánom azokat az időszakokat, és még tőlem kérdezték miért nem mentem el apám temetésére. Te elmennél annak a temetésére, aki évekig vert, aki azt helyett hogy utált volna szerethetett volna is? Szerintem erre mindketten tudjuk a választ.
Meg álltam egy domb tetején és szétnéztem a városra. Innen a hely csodálatos és ezt senki nem veszi észre. Mindenki rohan és meg sem áll egy pillanatra sem. Csak a szmogot és a füstöt látják. Pedig van egy szebb oldala is, csak senkinek sincs ideje ezt megnézni. Ez az a hely ahova még Xavért sem hoztam el, de senki mást sem. A város felet gyülekeznek a felhők, lassan minden szürke lesz. A szél egyre erősebb és érzem a levegőben az eső illatát, jobb lesz haza menni. Megfordulok, majd gyorsan haza szaladok. Kívülről egy jaguár, puma, oroszlán, gepárd keverék vagyok. Elég csúnya egy látvány így észrevétlenül kell közlekednem nehogy a turisták észre vegyenek, vagy egy erre sétáló ember. Mikor megtalálom a ruháimat, gyorsan visszaváltozom. Jó lenne, ha a ruháim megmaradnának az állati alakomban, de akkor úgy nézek ki, mint egy felöltöztetett plüss és zavar a mozgásban. A telefonomra ránézve látom, hogy mindjárt 5 óra. Beszállok a kocsiba és már tolatok is ki, miközben csatolom be az övet. Anyu szerint túl gyorsan és veszélyesen vezetek, de maga az élet is veszélyes és kiszámíthatatlan. Bekapcsolom a rádiót amiben a Wellhello-tól a Rakpart megy gyorsan átkapcsolok és inkább a Bring Me the Horizon-tól a True Friens-et hallgatom. Mikor haza érek, beállok Xavér kocsija mellé. Xavér kocsija mellett az enyém egy kis törpe, de nekem nem az számított, hogy mekkora feltűnést tudjak vele kelteni, hanem az, hogy gyors legyen. Ez már bennem van, amióta élek és hiányozna, ha nem érezhetem emberi alakomban a gyorsulás erejét. Becsapom a kocsim ajtaját, majd kinyitom a házba vezető ajtót. Anyám izgatott hangát hallottam meg előbb, majd az Xbox megszokott hangját. A nappaliban anya Dénes háta mögött szurkol természetesen Xavérnak, míg ők ketten raliznak.

-Édes, azt hittem nekem szurkolsz. - háborodott fel játékosan Dénes, miközben a játékra koncentrál.
-Hajrá Xavér! - kiabálja anya izgatottan.
-Hajrá Dénes. - szállok be a szurkolásba rövid ideig.
-Na végre, az én hercegnőm soha nem hagy cserben. - dob felém egy mosolyt Dénes.
-Kincsem haza jöttél? - teszi fel anya ezt az idétlen kérdést.
-Nem. - válaszolom érzelem mentes hangon.

Anya megölel, majd elhagyja a nappalit és én követem.

-Mi lesz a kaja? - kérdezem és neki támaszkodom a konyha pultnak.
-Még nem tudom, majd valami. - rántja meg anya a vállát miközben megmossa a kezét.
-Az jó, ha ég a konyha kiálts. - hagyom el anya szent és sérthetetlen helyszínét.
-Vagy éppen segíthetnél is. - állít meg, mire én megadóan felsóhajtok.
-Egy óra pokol. - morgom, miközben megmosom a kezem.
-Inkább ez mint a suli és kihagyod ma a mosogatást. - ajánlja fel anya.
-Bene vagyok. - nyúlok a kinyílt szakácskönyv felé.

Találomra választunk ki valami kaját, majd készítjük el a hozzá való alapanyagokat. Mire kész vagyunk a fiúk is végeztek és tálalhatunk is. Általában egy egész hadseregre kell főzni, mert nem elég. Így a 4 fő-t mi mindig megduplázzuk, hogy mindenkinek elég legyen, vagy csirke comb helyett pulykát veszünk.
És ez meg sem látszik rajtunk, mert gyors az anyagcserénk, meg alapból le is dolgozzuk. Anya óvónő, így egész nap rohan a gyerekek után vagy a gyerekek elől. Xavér már 2 éve focizik abba a suliban, ahova majd én is járok és mit ad isten egy évfolyam társak leszünk, mert a kis drága megtalálta élete szerelmét. Valami Tolnai Gabriellát, aki nagy party arc volt, csak a baleset után lett egy stréber apáca. Mindegy ebből az egészből csak a táncot fogom várni, mert nekem az az életem, nem valami társ megtalálása, még jó hogy nekünk almortoknak ilyen nincs, biztos, hogy nem a szabályok szerint játszanék. Még hogy a medál megmutatja a társad vagy a kulcsot az izé mizé-hez... Te érted ezt egyáltalán, mert én nem.
Szóval Xavérnak azért olyan tökéletes a teste és igen meg van neki mind a hat kockája, büszke is rá meg sem kottyan a sok kaja, de természetesen ebbe közre játszik az egészséges életmód is amibe a sírba tud vinni, mert néha nekem is megmondja mit egyek. Én meg elküldöm melegebb éghajlatra. Dénes kamion sofőr sajnos neki van egy kis hasa, amitől úgy néz ki mint egy kis maci néha anya Macikámnak hívja. Bleee dugnám le az ujjam ilyenkor a nyelő csövemen én biztos nem becézgetném a pasimat macikámnak, meg édeske. Brrrrrr! Remélem te se teszed, kedves olvasó. ja igen, vagyok én aki meg azért néz ki mások szerint csinosan, mert sokat futok és táncolok. Kaja után a vesztes mosogat, aki nem más mint Dénes. Egy almával és egy üveg kólával mentem fel a szobámba és zártam be magam után az ajtót. A szobám kicsi és átlagos. Fekete falak, teli poszterrel, piros ágynemű huzat ugyanolyan piros bútorokkal. Elhúztam a sötétellőt, majd a gépem elé ültem. Felmentem a közösségi oldalra ahol már volt 30 jelölésem. Azt se tudtam kik azok vagy. Azt tudtam honnan ismernek,de most komolyan azt hitték, hogy majd vissza jelölöm őket és kitárgyalom a bátyámat töviről - hegyire. A lányokkal nem foglalkoztam és azok közül is csak azt jelöltem vissza akik, majd az osztálytársaim lesznek. Volt köztük fiúk is köztük valami Robi, Xavér osztálytársa, aki rám is írt. Bemásolom kíváncsi vagyok mit mondasz rá.

-Mizu? - kezdte köszönés képen.
-Semmi. - válaszoltam vissza, majd elrejtettem magam hátha észre veszi magát.
-Köszi én is jól vagyok, mit csinálsz? - kérdezi kicsit sem zavartatva magát.
-Ülök és takarítom a gyökereket. - válaszolom.
-Én épp gyúrok, tudod muszáj. - írja azonnal.
-És ez kit érdekel? - kérdezem tőle.
-Egyeseket szokta érdekelni, tudod testem mint az Adonisz és muszáj megtartanom ezt a szépséget. - válaszolja és bebiggyeszt egy kacsintós fejet.
-Jesszusom ember! Elférsz te a nagy egód mellett? - kérdezem bár nem kellett volna, de ideges lettem.
-Mi van rajtad? - jön a kérdés.
-Ruha és most Cső. - zárnám le a témát, de nem hagy békén.
-Nem kérdeztem édes, hogy hol laksz. - válaszolja és biggyeszt egy mosolygós fejet.
-Csak elköszöntem és ne hívj édesnek. - írom neki a billentyű csak úgy csattog az ujjam alatt úgy felidegesített.
-Jól van Baby, most mennem kell remélem holnap találkozunk. - írja.
-Csak reménykedj... - írom neki.

Ezek után végre békén hagy, én pedig az idegességem miatt berakok valami rock zenét, majd fel állok és táncolok. Addig táncolok míg már nem érzem a talpam és nem jelez a lában, hogy hagyjam abba. Fáradtan rogyok le az ágyamra, majd elmegyek fürdeni. Megpróbáltam megszokni, a vizet ami nagy nehezen sikerült is és annyi kérésem volt, hogy a szobámban zuhanyzó legyen. Beálltam a zuhanyrózsa alá, majd óvatosan szoktattam magam a vízhez. A hátamon fel állt a szőr, de lassan hozzá szoktam. Gyorsan lezuhanyoztam, majd szárazra töröltem magam és a laptopommal a kezemben befeküdtem az ágyba, majd még megnéztem egy filmet.