2.

Szeptember 1.

3 évvel később.

Ki a jó isten találta ki a 8 óra előtti felkelést?  Biztos valami hapsi,  mert ép elméjű nő nem tesz ilyet.  Miután kikapcsoltam a telefonomat az ébresztőt, még feküdtem egy kicsit az ágyban.  Ez kb.  5 percig tartott,  majd komótosan kikeltem és kerestem valami ruhát,  ami a társadalomnak is elfogadható.  Mert miért is ne mindegy legyen az,  hogy mit viselsz.  Felkaptam a táskámat,  ami kong az ürességtől,  majd kimentem a konyhába.  Még hallottam Xavér el köszönését,  majd üresen csengett a ház.  Készítettem magamnak egy kis kakaót,  meg egy szendvicset és lelkileg felkészítettem magam az utolsó évemre. Tegnap este Xavér végre eldöntötte,  nem basz meg több csajt csak Optikára,  bocsánat Gabira koncentrál.  Hát jó,  tegyen úgy én biztos a Troxokra koncentrálok és egy bizonyos betegségre,  melynek neve R.I.U (Robi Idegesítő Undoritikusz). 9 óta nem hagy békén,  egy idegesítő pattanás a seggemen,  amit nem lehet leszedni.  A nyáron elment nyaralni és akkor egy kicsit hiányzott,  hogy nem idegesít,  és nem próbál meg megnevettetni és nem söprögeti a kezével a haját ami idegesítően belelóg a szemébe.  Mondtam neki vágja le,  de ő így menő.  Még jól sem néz ki,  egyáltalán nem helyes a mosolya és nem szépek a szemei és az is zavaró mikor leveszi a felsőjét.  Nem,  nem tetszik,  nem habarodtam bele és ő lenne az utolsó rágcsáló faj a földön akivel összejönnék.  Kiráztam a fejemből Robi izmos testét és inkább a következő jelöltön gondolkoztam aki átveszi a csapatot.  Megettem a kajám,  majd elindultam a suliba.  Oda érkezésemkor Natasa és Anna már vártak.  Ők a legnormálisabb emberek a földön.

-lányok.  - köszöntöm őket és már meg sem szólalok ecsetelik,  hogy mit csináltak a nyáron.
Na jó lehet,  hogy tévedtem,  mikor azt mondtam,  hogy normálisak.
-neked,  hogy telt a nyarad? - kérdezte Anna,  mikor a szekrény előtt pakolásztunk.
-jól. - mondtam szűkszavúan.
-oh,  izé... ez a tiéd.  - nyújt felém egy kis tasakot Natasa és kicsit elvörösödik.
Belekukkantottam,  majd mikor megláttam,  hogy egy kis kulcstartó, rá néztem Natasára. Ő idegesen várta mit válaszolok és a körmét kapargatta.
-kösz,  ez kedves tőled.  - mondtam és köszönés képen össze ütöttük az öklünket.
-ja,  nincs mit.  - váltott állt lazára.
Elraktam a táskámba a kis tasakot és mikor felnéztem Anna és Natasa tátott szájjal néznek valamit a hátam mögött. Megfordulok és én is csak bámulok. Robi lépett be a suliba. Rövidebb volt a haja, izmosabb a karja és eszméletlen jól nézett ki. Jézusom miről is beszélek, hiszen ő nem is néz ki jól. Nem, nem néz ki jól. Úgy mellékesen megjegyzem, hogy barna pólója volt, ami ráfeszült a testére és koptatott térdig érő farmernadrág egy márkás cipővel kombinálva. A csuklóján egy fekete karkötő vagyis mind a két karján egy-egy és a szeme előtt egy pilóta szemüveg. Ahogy közelebb ért gyorsan vagyis észrevétlenül vissza fordultam és a tükörből néztem ahogy elmegy mellettünk. Bele szippantottam a levegőbe és megéreztem a parfümje kellemes illatát. Teljesen megváltozott, de mikor a haverjaihoz ért elrontotta a képet egy hatalmas röfögéssel és egy gusztustalan bókkal egy kilencedikes után.

-Most meg vagy, ne is tagadd, hogy nem tetszik! - mutogat a mutató ujjával Anna a szemem előtt.
-Na ezt vidd innen mielőtt el nem töröm! - csapom be a szekrény ajtaját. - és különben is ki nem állhatom Robit, Capiche?
Hagytam ott őket és mentem a terem felé. Közben bele ütköztem Optikába, aki egy halk elnézéssel eliszkolt.
-De biztos, hogy még össze fogtok jönni és én majd mondom, hogy megmondtam. - firtatja még egy kicsit Anna.
-Ezek biztos, hogy nem jönnek össze, csak te vagy ilyen romantikus Anna, hogy ezt fitogtatod. - mondja Natasa.
-Fogadjunk!- mondja Anna és nyújtja a kezét.
-Benne vagyok, a kis órácskád az ára. - nyújtja a kezét Natasa.
-A kis tokod az ára. - mondja Anna és kezet fognak.
-Jézusom! - fordulok be a terembe és le ülök leghátra.

A következő 4 szer 60 perc, 15 perces szünetekkel maga volt a pokol. Alig vártam, hogy vége legyen. Délután elmentünk a lányokkal kávézni, és még a nyári szünetről beszélgettünk. Bevallom jó volt velük lenni, bár többször is gondoltam Robira, mint amennyit kellett volna, vagyis egyáltalán nem kellett volna rá gondolnom.
Ki kell törölnöm a fejemből őt, vagy megőrülök.
Össze kell jönnöm valakivel máshogy nem megy!